Miskolc a te helyed


Miskolc egy call centeres csapat szemével

#AtHomeEverywhere S01e00

2021. május 10. - InnoTime

Akármerre járunk Dániától Kubáig, mindig bele lehet futni olyanokba, legyen szó akár helyiekről, akár hazánk idegenbe szakadt fiairól, akiknek felcsillan a szemük, ha meghallják lakóhelyünk nevét, és már mondják is, ami elsőre eszükbe jut. Acélváros! Sorsod Borsod! Gyár! Edda! Miskolc sokak szemében…

Tovább

Nincs ki mind a négy kereked? Nem baj, elég kettő!

Sokkal okosabban teszed, ha autó helyett a hétköznapok reggelén kerékpárral gurulsz ki a garázsból, és azzal indulsz munkába. Tanulmányok igazolják ugyanis, hogy a kerékpáros munkahelyi ingázás a felére csökkenti a rák- és a szívbetegségek kockázatát. „Kiválóan edzi a szív- és vérkeringési…

Tovább

Új programok, minőség- és szolgáltatásfejlesztés – így segítik a miskolci turizmus újraindulását a város attrakciói

Villáminterjúk attrakcióvezetőkkel I.

Miskolcon a turizmus az egyik legnagyobb foglalkoztató szektor, sok százan dolgoznak a szállásokon, éttermekben, attrakcióknál, illetve nagyon sokaknak jelent a munkahelyük mellett másodlagos bevételi forrást az idegenforgalom. Éppen ezért érintette nagyon érzékenyen a területet a koronavírus, s…

Tovább

Egy innovatív miskolci vállalat - bemutatkozik a United Call Centers Kft.

A globalizáció és költségoptimalizálás nagyon sok multinacionális vállalatot, vagy akár kisebb céget is ösztönöz arra, hogy egy-egy részlegét (pl. ügyfélszolgálat, helpdesk, értékesítés, pénzügy, IT, szolgáltatások stb.) egy szolgáltató központba (Shared Service Center, rövidítve: SSC) szervezze ki.…

Tovább

Munkát keresel vagy váltani szeretnél? 5+1 tipp, hogyan készülj fel egy állásbörzére!

Az ősz sok tekintetben remek lehetőséget jelent azoknak, akik jelenleg is állást keresnek, országszerte ugyanis ilyentájt sok foglalkoztatással kapcsolatos program indul, érdemes utánanézni az interneten, hogy milyen rendezvények, állásbörzék várhatóak a közeljövőben. Október 2-3. között például…

Tovább

5 tipp a Zöld és Okos iskolakezdéshez, amik év közben is jól jöhetnek!

Azt tervezed, hogy munka után beszerzed a gyerekeknek az új tanévhez szükséges kellékeket amik lemaradtak a listáról? Segítünk hogyan tedd!

Újra kezdetét vette az iskola. Szeretnénk megosztani néhány tippet azzal kapcsolatban, hogy hogyan is tudnánk környezetbaráttá tenni az iskolakezdést és ezáltal erre nevelni gyermekeinket. Ökomamik és ökopapik, lássunk neki az utolsó utáni körök lefutásának, persze zölden és okosan! Ceruzák,…

Tovább
süti beállítások módosítása